Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam az új részt, de most itt van! Jó olvasást, és boldog nyuszit mindenkinek! :)
Reggel úgy keltem, hogy mindjárt kidobom a taccsot. Borzalmasan fájt a hasam, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába és keresek valami fájdalom csillapítót. Lent már ébren volt Reni, Viki, Michael, Alex és Zén.
- Jó reggelt álom szuszék! -köszönt Michael. Ránéztem az órára, és már értettem miért mondja ezt. 11 óra volt. De még én így is jó vagyok, mert Ash, Calum, Dia és Barbi még alszanak.
- Tessék! Idd meg -adott a kezembe egy poharat és egy fájdalomcsillapítót Reni. Hálásan néztem rá aztán bekaptam a bogyót és ráittam a vizet. Majd úgy gondoltam, hogy jó lenne felöltözni, ezért sarkon fordultam és felmentem a szobámba. Előráncigáltam valami göncöt és felvettem. Utána kicsit lefeküdtem az ágyamra, bekapcsoltam a TV-t és előhúztam a lap top-om. Már úgy is rég néztem fel netre.
Az igazat megmondva, nem is történt semmi olyan "hű, meg ha" ezért inkább kinyomtam a gépet. Felkeltem és a korlátról lenézve, láttam, hogy már senki sincs lent csak Zén. Megvontam a vállam, és lementem hozzá.
- Hello -köszöntem neki. Ő is vissza köszönt, de kicsit sem volt barátságos. Oké, akkor látom, hogy nem leszünk puszi pajtások. Bár nekem sem túlságosan szimpatikus. Majd ahogy hirtelen ránéztem valami beugrott. Mintha ismerős lenne nekem... De az lehetetlen. Zén... Ezt a nevet is hallottam már. Biztos, hogy nem magyar.
- Zén? Te véletlen nem a Norwest Katolikus gimibe jártál? Elsőben? -jött ki belőlem a kérdés.
- De, de első után eljöttünk onnan és Magyarországra mentünk. Miért?
- És nem emlékszel egy szőke lenyalt hajú srácra? Anyukája matematikus és ezért jó is volt benne. És hát mit nem mondjak.... Utáltátok egymást? -emlékeztem vissza. Picit elgondolkozott. Aztán bevillant neki.
- Dehogynem... Úgy hívták, hogy.... Luke... -esett le neki - Ne szívass már, hogy te vagy Hemmings! -nevette el magát.
- Pedig de. Luke Hemmings -mutatkoztam be újra.
- Úristen! De kicsi a világ! -fogta a fejét. Hát jah.... Aztán pár percig néma csöndben néztünk magunk elé. Mind a ketten vissza emlékeztünk. Más osztályba jártunk. Nagyon utálta egymást a két osztály ezért sűrűn szólogattunk be egymásnak. Talán mi gyűlöltük legjobban egymást. Mindig versenyeztünk, hogy ki a jobb. Foci közben, ment a viszálykodás a legjobban. Mindig mi nyertünk, de ők sosem vettek vissza az arcukból. Mindig a bírót hibáztatták. Szánalom... -.-
Most, hogy így végig gondoltam tisztára Harry Potter. A Griffendél és a Mardekár örök haragban van. Csak ott kvidics, itt foci. Úristen, ez már röhejes.
Zén szemszöge*
Hihetetlen, hogy most újra találkoztam régi ellenségemmel, akit beletudtam volna fojtani egy vödör vízbe. Utáltam, hogy mindig ő volt a jobb, utáltam, hogy a lányoknak mindig ő volt a helyesebb, utáltam, hogy mindig ők nyertek mindenbe. UTÁLOM! És most újra utálom! Látom és hallottam is, hogy odavan Reniért. De most nem fogom hagyni, hogy újra elvegye a lányt aki tetszik nekem. Most nem lesz jobb nálam. És ebbe, ha akarja, ha nem Alex is segíteni fog!
Észre sem vettem, de Luke már el is tűnt. Én is felálltam és becsörtettem Alex-hez. Az ágyán pihent. Már egyszer felébredt, mert fel volt öltözve, de gondolom vissza pihent. Olyan nyugodtan és aranyosan aludt.
- Ó... Na gyerünk ébredj, te hétalvó!!!! -ugrottam rá. Ettől frászt kapott és lelökött magáról. Jó nagyot koppantam a padlón, de legalább felkelt.
- Megvesztél??? -nézett le az ágyáról rám.
- Nem hiszed el mi törtéént!!! -pattantam fel és lehuppantam mellé.
- Mért mi a helyzet? -dörzsölte a szemét.
- Tudod, mielőtt Magyarországba költöztünk a Norwest katolikus gimibe jártam.
- Igen -bólintott.
- Na, akkor ott volt egy gyerek, akit ki nem állhattam. Abba az osztályba járt, amit szintén gyűlöltünk. Mindig balhéztunk. Mindegy ez most nem lényeg. Őt úgy hívták, hogy Luke. Luke Hemmings - magyaráztam.
- Ez érdekes. Ezt a luke-ot is úgy hívják -nevette el magát.
- Ah, Istenem.... Te tényleg ilyen zokni agy vagy??? -tépkedtem a hajam - Ő volt az, te hülye! Mindenben jobb volt nálam. Ő volt a nagymenő. Bár én is az voltam, ezért is volt már egy ok, az utálatra és a versenyzésre. De amikor egy lánynál próbálkoztam azt mondta nekem, hogy: " Kinek kellenél te, ha itt van a híres Luke Hemmings?" Nagyon fájt, és azóta is emlékszem arra a pillanatra. Darabokra törtem. És nem is az volt a rossz, hogy az a lány mondta, hanem az amit mondott. Ezért, itt betelt a pohár és eljöttem onnan. Jó messzire, hogy soha ne lássam. De az élet most tett róla, hogy viszont lássam. És ahogy érzem.... Most sem lesz ez máshogy, mint rég -mondtam teljesen lesokkolódva. Alex nem hitt a fülének -Attól félek, hogy újra megtörténik az a dolog, csak most Renivel.
- Nem! Ide figyelj! Egész életedben, árnyékként éltél mögötte. Most ez nem így lesz! Renit megszerzed! Újra, vagyis... Nem újra mert te utasítottad el. Viszont amikor megbántad, akkor ő koptatott le -gondolkodott el - Igazából nem is tudom mit gondoltál. Hogy a nyakadba ugrik? Ugyan már... Reni nem olyan.
- Alex! Alex! -szóltam rá, mire nagy nehezen abbahagyta okoskodását, amit szerintem már magával beszélt meg - Ezzel nem igazán segítesz!
- Oké, bocs! De most mit fogsz tenni? Mi nem maradhatunk itt, csak látogatóba jöttünk.
- Vagy még sem? -gondolkodtam el.
- Ahj... Már megint min agyalsz ennyire?
- Még nem tudom, de megoldjuk -veregettem meg a vállát és kimentem a szobából. Aztán kicsit félve, de bekopogtam Renihez.
- Gyere! -kiabálta ki. Benyitottam és mosolyogva nézett rám.
- Hello, nem zavarok? -kérdeztem, de már le is ültem mellé.
- Dehogy, gyere csak.
- Köszi. Rég beszéltünk már... Mesélj mi van veled? -kezdtem a beszélgetést.
- Hát, nagyon megváltozott az életem amióta idejöttem. Persze jó értelemben -vigyorodott el. Ahj... Pedig azt hittem, hogy nem szereti Ausztráliát. :/
- Hogyhogy? Nem rég még azt mondtad, hogy ki nem állhatod ezt a helyet -nevettem el magam.
- Hát igen úgy is volt, de aztán ez megváltozott. De ez hosszú történet -legyintett.
- Van időm -húztam fel a szemöldököm.
- Hát rendben. Úgy volt, hogy amikor megérkeztünk Vikivel elindultunk felfedezni a házat, amikor benéztem a szobámba és megláttam egy ismeretlen srácot. Vagyis Calum-ot. Nem tudtam mit csináljak, hívjam a rendőröket vagy hozzam a serpenyőt, vagy mi? -nevette el miközben vissza emlékezett mindenre - Aztán hátrálni kezdtem és nekimentem a szőkeségnek, akitől ismét szívrohamot kaptam. Luke volt az. Majdnem elestem, de megfogott. Őt már kikérdeztem mindenről, de azért még ez elég furcsa volt számomra, főleg úgy, hogy kedves bátyám nem szólt róluk egy kicsit sem. Na mindegy. Aztán feljött Bence, hogy mit sikítozok, akkor Luke már elengedett. Nagyon zavarban voltam -röhögte el megint magát - Aztán Viki találkozott lent azt hiszem Ashton-nal. Vagy Michael-el, nem tudom már. Szóval előjöttek mind és bemutatkoztak. Akkor esett le, hogy én már hallottam róluk csak nem foglalkoztattak. Először egyáltalán nem kedveltem őket, főleg Luke-ot, de aztán egyre több programot csináltunk együtt és rájöttem, hogy ők tényleg nagyon viccesek és olyan jó érzés volt velük lenni. Egyáltalán nem beképzeltek, amilyennek állítottam őket. És velük együtt meg szerettem Ausztráliát is. Bár az az egy amitől még mindig félek a pókok. Tényleg alig van olyan dolog, amitől én rettegek -de ezt te is tudod- viszont valamiért a pókokat gyűlölöm. Főleg itt Ausztráliában vannak halálosak is. Ki ráz tőlük a hideg -borzongott meg, mire elnevettem magam - Nem nevet! Együtt érez! -szólt rám szintén kuncogva.
- Bocsánat, asszonyom! -tettem fel védekezés képp a kezem. Aztán amikor kinevettük magunkat, megfogtam a kezét és mélyen a szemébe néztem - De komolyra fordítva a szót, szeretnék beszélni veled kettőnkről. Természetesen eszméletlenül sajnálom ami történt. Hülye voltam, hogy elutasítottalak. Igazából nem is azt akartam csak tudni, hogy tennél ez érdekében valamit, hogy ez ne így legyen. De hülye vltam, még szép, hogy nem tettél semmit. Nőből vagy, és nem esedezel fiúk után. Tudom, hogy te nem vagy olyan. Te egy okos, szép, és gerinces csaj vagy, aki nem alázza meg magát az én hülyeségem miatt. Tehát térden állva esedezem, hogy bocsájts meg és felejtsünk el mindent. Kezdjük újra, barátokként. Tudod, amióta eljöttél, azóta nyomja ez a lelkem. Nagyon szemét voltam veled, pedig te egyáltalán nem ezt érdemled -néztem bele abba csillogó szemébe.
- Elhiszem neked, mivel sok idő kell ehhez mire ezt mind kitalálod -nevette el magát.
- Jajj te, maki! -röhögtem én is - Akkor barátok? -kérdeztem komolyan.
- Barátok -bólintott mosolyogva. Aztán megöleltük egymást ami nagyon jól esett. Aztán hirtelen Luke nyitott be az ajtón meglátva minket.
- Bocs, nem is zavarok! -ment is el. Reni nem tudta mire vélje, Luke hangulat váltását, de én tudtam. Most olyan féltékeny mint még soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése