10. rész

Luke szemszöge*

Ahogy benyitottam és megláttam Zén-t és Renit egyből rossz kedvem lett. Összeomlott bennem egy világ. Gondoltam, hogy Zén újra keresztbe fog tenni, de nem gondoltam, hogy így. Megtalálta a legérzékenyebb pontom. Egyből beviharzottam a szobámba, és magamra csaptam az ajtót. Nekidőltem a falnak és fokozatosan egyre lejjebb csúsztam teljesen a padlóig. Csak néztem magam elé szomorúan, és közben egész végig kattogott az agyam. Vajon ez csak egy baráti ölelés volt? És ha nem? Akkor én megszünök. Nem tudom ezt felfogni. Még mindig magam előtt láttam azt a képet amit nem rég láttam. Kirázott tőle a hideg. Zén most biztos örül, hogy szétmardos a féltékenység. Erre vár már suli óta, hogy vissza adja mind azt, amit elkövettem még a suliba. Alig várom, hogy elhúzza már innen a csíkot! És most mit gondolhat Reni? Utanam jön? Á, dehogy! Miért tenné? Nem tartozik magyarázattal nekem. Én úgyis csak a haverja vagyok. Csak haver. Nem több. Borzalmas volt ebbe belegondolni. És ha így folytatjuk soha nem is leszünk többek. Én életem végéig sóvárogni fogok utána. Majd kaptam egy üzenetet. A háttérképemen Reni és én vagyunk még akkor amikor elmentünk mozizni. Hjajj, de jó is volt az! Ott minden rendben volt, nevettünk, hülyéskedtünk és majdnem megcsókoltam. Ha nem lett volna ott az a fotós, talán nem csak  majdnem lett volna. Akkor minden egyszerűbb volt. Nem volt versenytár. Vagyis Zén. Majd visszaemlékeztem, arra amikor elsőnek megláttam.Ahogy a karomba esett és megfordult melegség töltötte el a szívem. Elvesztem mélykék szemébe, ami úgy csillogott mint egy angyalé. Akkor lettem elsőnek igazán szerelmes. Ajj, már Luke! Fogd már be, olyan nyálas vagy! -szóltam magamra. Aztán egy földön hevert párnát fogtam meg, amit a szemben lévő falnak dobtam erőből. Ekkor benyitott valami. Felcsillant a szemembe a remény, de akkor megláttam Vikit. 

- Ja, csak te vagy -néztem vissza magam elé. 

- Látom nagyon örülsz nekem! Pedig szerintem tudnék segíteni. de ha nem akarod, akkor szia -fordult is vissza.

- Ne, ne, ne! Bocsi, csak eléggé rossz kedvem van -biggyesztettem le az orrom. Újra visszafordult és becsukta maga után az ajtót. Leguggolt elém és vigasztalóan simogatta a hátam. 

- Olyan rossz volt látni -szólaltam meg. 

- Tudom, de ha akarod elmondok valamit aminek örülni fogsz -mosolygott. 

- Mit? De te honnan tudod, hogy mit láttam? -esett le. 

- Kijöttem az ajtócsukásra. Megkérdeztem Renit, hogy mi van, de Zén válaszolt, hogy látottad őket ölelkezve. Na de azt szeretném mondani, hogy én ismerem Renit és tudok pár dolgot róluk. 

- Várjunk csak... És azt honnan tudod, hogy.. -kezdtem, de félbe szakított. 

- Hogy honnan tudom, hogy úgymond tetszik neked Reni? A vak is látja. Viszont Reni rosszabb egy vaknál, mert fogalma sincs róla -nevetett - Szóval, régen Zén halálosan szerelmes volt Renibe. Egyfolytában bókolt neki minden szépet mondott neki. Reni félt bele menni ebbe az egészbe, de egy idő múlva beadta a derekát nagy nehezen. Amikor már Reni is benne volt az együtt létbe, Zén azt mondta,hogy bocs, de még sem lehet. Az most nem fontos, hogy miért. Reninek ez nagyon rosszul esett, mert előtte esett át egy másik eseten. Aki tetszett neki fiú, megcsalta őt. Ezért nem is akart Zén-nel az elején semmit. Azt hitte Zén más, de nem. Beadta a jó pofit és dobta. Renit amúgy is nagyon nehéz meghódítani. Nagyon makacs és önfejű. De ezek után, nem is csoda. Utána egész végig haragban voltak, majd amikor a  repülőtéren voltunk és már mennünk kellet, akkor vallotta be Zén, hogy még mindig szereti Renit. Nagyot is nézett, amikor Reni csak egy szemtelen mosollyal azt mondta, hogy persze, hogy lehetünk... BARÁTOK! Ennyi lenne a történet. Viszont Zén-t ismerve nem adja fel. Azt is tudom, hogy ez az ölelés egy baráti volt. Gondolom most kért bocsánatot Zén az előbbiekért -fejezte be Viki. Minden szava mélyen érintett. Nem akartam elhinni, hogy tehetett ilyet. 

- Hogy mit csinált, ez a szemét láda??? -pattantam fel mérgesen. Ha Viki nem fog vissza én biztos megrángattam volna most. 

- Luke! Állj le! Erőszakkal nem érsz el semmit! Nyugodj le, Luke! -ültetett le az ágyra. 

- De, hogy volt képe még ilyet kérdezni a repülőtéren? Hülye, rohadék....... -szidkóztam egyre csúnyább szavakkal. Nem szokásom, csúnyán beszélni, de most kijött belőlem.