11. rész

Reni szemszöge*

Miután abba hagytuk Zénnel a beszélgetést, úgy döntöttünk, hogy lemegyünk nézni valami kaját, mivel már ideje volt az ebédnek így fél 3-kor. Ezzel nem voltunk egyedül Michael, Alex, Dia, Barbi és Ashton már lent voltak.

- Mit eszünk? -ültem le a helyemre egy tányérral.

- Krumplipüré hússal és salátával -tájékoztatott Barbi. Gondolom ők dobták össze, mivel a srácokra ilyen tájt nem lehet számítani. Előbb rendelnek mint, hogy rántottát csinálnának. Na mindegy. Amikor Viki és Luke is le szándékoztak jönni, Alex egyből felállt és felment, közben egy szemtelen pillantást vetett Luke-ra. Ezt a jelenetet a most érkező Calum is látta, aki szintén nem tudta mire vélni. De Luke sem hagyta magát, vissza fintorgott. Ilyenkor felmerül az a kérdés, hogy mi bajuk van? Nem is ismerik egymást. Majd mind leültek, és ezt a srácokkal meg is beszéltük volna, de Luke is jelen volt ezért hagytuk.

Aztán Ashton-nal egyszerre pattantunk fel és tettük a mosogatóba a tányérunkat. Mi is megpályáztuk a lépcsőt és felfele már suttogni kezdtünk.

- Te tudsz valamit? -kérdezte.

- Annyit mint te. Semmit.

- Ismerik egymást? Mert tudtommal nem történt semmi amiért pikkelhetnének egymásra. Vagy mégis? -nézett rám kérdően. Elgondolkodtam és történt, de az nem hiszem, hogy okozna bajt. Amikor megöleltem Zén-t, de azon kívül nem.

- Nem -ráztam meg a fejem - Nem történt.

- Akkor passz.

- Mégis van egy értelmes válaszom! -kaptam fel a fejem.

- Mi?

- Mind a kettő hülye és biztos valami lényegtelen dolgon összekaptak -legyintettem.

- Ezt letudtad -nevetett.

- Ahogy mondod -röhögtem én is.

- Na, de bocsi nekem mennem kell videót csinálni a fanoknak -mosolygott.

- Rendben, hello -mentem én is be a szobámba. Nem tudom miért ilyenek, de őszintén nem is érdekel. Luke is olyan furcsa amióta itt vannak, olyan távolság tartó. Fogalmam sincs miért, de nem fogok rákérdezni akkor sem. Nem könyörgök, hogy ugyan légyszíves szólj már hozzám. Dehogy! Azt várhatja.

Majd eszembe jutott, hogy már rég volt ennyi időm. Amióta itt vagyok alig telefonozok, meg laptopozok. Sőt még nem is olvasok. Igen, tudom nem néznék ki belőlem, hogy egyáltalán könyvet veszek a  kezembe, de én igazából szeretek olvasni. Viszont a kötelezőket utálom. Azt szeretem olvasni ami érdekel. Ami nem az felejtős. Ezért felálltam és keresgélni kezdtem valamit. Majd a kezembe akadt Leiner Laura (magyar író) szent Johanna Gimi című könyve.

Már nagyon rég olvastam, és most úgy döntöttem, hogy újra kiolvasom az egészet. Amúgy is már rég olvastam magyarul könyvet. Bár a telefonomon minden magyar még mindig, de legalább ha turkálni akarnak a srácok benne, nem értenek semmit. Háhá, szívás. :P

Visszatérve, leültem az ablakom mellett kifejlesztett kis ülőkére és nekidőlve az üvegnek belemerültem a Gimis évekbe. (Amúgy megjegyzem nagyon jó a főszereplőnek a neve. Szép név. :D (Reni))

******

Majd hirtelen kiabálás zökkentett ki a mély olvasásomból. Mérgesen letettem a könyvem és kinyitottam (khm... rántottam) az ajtót. 

- Ki zavart meg? -mondtam nevetve, amikor megláttam, hogy Luke és Zén ismét hajba kaptak. Egyből lefagyott a mosoly az arcomról. Mind a ketten ijedve rám néztek. A többiek is egyből kijöttek. 

- Mi van már megint? -kérdezte Michael. 

- Áh... Mindegy- legyintett Luke és elindult, de mivel pont az én ajtóm előtt kiabáltak, egyből visszatudtam húzni. 

- Nem, nem mindegy! Mi a franc bajotok van? Amióta idejöttél Zén, azóta egyfolytában feszült a levegő köztetek! -csattantam ki. Nem válaszoltak semmit, csak némán bámultak. 

- Ez engem is érdekelne -lépett elő Ashton, utána meg az összes többi srác. Viki lapított. Összehúzott szemmel néztem rá amit észre is vett. Megrázta a fejét, hogy nem tud semmit, de nekem nem tud hazudni. 

- Na? Válaszoltok még ma? -sürgettem. 

- Azt inkább ne akard tudni -szólalt meg Zén. 

- De akarom! -dobbantottam egyet a lábammal. 

- Ne, Reni tényleg ne -rázta meg a fejét Luke. 

- Ez nem igaz! Miért titkolóztok? Mi az a nagy dolog amiről nem tudhatok? -kérdeztem már idegesen. Erre ismét nem válaszoltak - Jó rendben! Akkor ne mondjátok el, de akkor ne számítsatok arra, hogy én is mondok majd nektek bármit is! -csaptam be az ajtót magam után. Aztán vissza ültem a kis kanapémra, és újra a kezembe vettem a könyvem. Majd pár perc múlva kopogtak. 

- Bemehetek? -hallottam meg Luke hangját. 

- Nem -kiabáltam vissza. 

- Jó mindegy, bemegyek -nyitotta is ki. 

- Látom, sokat ér a szavam -grimaszoltam miközben letettem a könyvem. 

- Jó, csak bocsánatot szeretnék kérni az előbbiért. 

- És most mit mondjak? Nem mondom, hogy megbocsájtok mert nem! Fáj, hogy az esetleges "legjobb" barátom titkolózik előttem amikor én mindent elmondok! Ez tudod milyen rossz? Így, hogy bízzak meg benned? És egyáltalán ismeritek egymást, hogy ennyire ordibáltok egymást? -bombáztam kérdésekkel. 

Luke szemszöge*

Reninek teljesen igaza volt. És nekem sem esett jól ez az egész, de tisztelem mert igaza van és ezt a szemembe mondja. Mondanom sem kell magamba néztem. De nem mondhatom el, mert akkor vége a barátságunknak, és abba belepusztulnék. Ki kell találnom valamit. 

- Oké rendben igazad van! Sajnálom! De hagyjuk ezt az egészet! Inkább beszélgessünk valami másról. Hogy vagy? És mit olvasol? -próbáltam terelni a szót. 

- Nem vagyok jól! Miért tereled a szót! tudom, hogy Viki és Alex is tudja, de az is lehet, hogy mindenki tudja rajtam kívül ebben a házban! Miért van ez?! Nem vagyok, olyan kíváncsiskodó, de már elegem van, hogy a két jó barátom egyfolytában civakodnak! És belőled is elegem van! Eddig kerültél, most meg úgy csinálsz mintha minden rendben lenne. Hagyjál engem békén! -állt fel mérgesen. 

- Reni, ne csináld ezt! -fogtam meg a kezét, de elrántotta. 

- Luke, légyszíves most menj el -mondta higgadt hangon, de komolyan. 

- Reni... -néztem rá szomorúan. 

- Kérlek! -mondta, mire némán kiballagtam az ajtón. Ezt jól elcsesztem! Bementem a szobámba, és az első tárgyat ami a kezembe akadt (hála Istennek egy eldobott párna volt) a földhöz vágtam mérgembe. Nem igaz! Ez a nap egyre rosszabb és rosszabb.