29. rész

Sziasztok! Ez egy kicsit rövid lett, de a nem voltam itthon ezért nézzétek el.
Reni szemszöge*

- Már csak te hiányoztál... -forgatta a szemét Zén - Mennyit hallottál?

- Tudom nem lett volna szabad, de mivel Reni a barátnőm jogom van tudni mit csinál vele egy barom. Tehát bevallom, hogy az egészet hallottam -nézett rá megvetve Luke. Kicsit féltem.

- Akkor szerintem nincs is több mondani valóm -rántotta meg a vállát Zén és elment. Szomorúan néztem utána, de inkább Luke-ra kaptam a tekintetem.

- Luke én... -kezdtem volna magyarázkodni majdnem könnyezve, de tartottam azért magam.

- Felejtsük el... -rázta meg a fejét és megfogta a kezem, majd visszavezetett a többiekhez. Hirtelen olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem mindjárt leáll. Mit jelent ez a felejtsük el? Felejtsük el a kapcsolatunkat vagy ami itt Zénnel történt? Legszívesebben síró görcsöt kaptam volna, de inkább későbbre tartogattam.

Mindenki érdeklődve fordult felénk, de mi mintha észre sem vettük volna ültünk le. Láttam, hogy mindenki megkérdezné, hogy mi történt és hol van Zén, de szerintem nem merték. Majd úgy is megtudják. Viki megsimította a karom, de én csak a táskámat piszkáltam, és hogy senki se lássa a szememben álló könnyeket lenéztem és amíg fel nem álltunk fel sem néztem. A hasam görcsben állt és mardosott a bűntudat. Nem tudtam, hogy most mi van Luke-kal, mit gondol. Pedig olyan jól indult ez a nap, azt hittem, hogy tényleg lesz egy jó nap, de úgy látszik nekünk sosem jön össze. Beszélni szerettem volna valakivel, de nem Vikivel vagy a többi lánnyal. Viszont a srácokkal sem nagyon. Nem szeretném megmondani, hogy ezt az egész csodás dolog amit szerveztek, ezt is elrontotta Zén, ezért ők kiestek. Max-al vagy Ricsivel jó lenne, de ők nem ismerik Zént. De más meg nincs. Ahh...

A hátralévő időben, amikor már sötétedett volt még egy felvonulás. Nagyon jó lehetett, de még mindig hatalmas űrt éreztem magamban. Luke-kal azóta nem beszéltünk és én hátul kullogtam Ricsivel és Alízzal, ő meg elől ment Diával és Calum-mal. Már kín szenvedés volt számomra ott lenni és úgy csinálni mintha semmi baj sem lenne. Szerettem volna haza menni, este kisírni magam és másnap megbeszélni mindent. De sajnos még nem látszott úgy, hogy indulni készülnek ezért még mentünk egyfolytában körbe-körbe. Legalább is nekem úgy tűnt. Bence többször is kérdezte, hogy biztos jól vagyok-e, de én mindig csak annyit mondtam, hogy igen. Persze nem hitte el, de azért mégis békén hagyott. Majd megálltunk fagyit venni. A fagyi volt az utolsó dolog amit most hiányoltam, ezért én nem álltam be a sorba, pedig nagyon jók voltak, (még raffaello-s is ami ritka, de nekem az a kedvencem) de nem bírtam volna megenni. Így hát leültem az egyik asztalra és vártam. A telefonomat nyomogattam, mikor egy magas valaki takarta el a napot. Felnéztem és ismét nagyot dobbant a szívem és a hasam újra életre kelt. Nem értettem miért. Olyan volt mintha az a srác intene neked akiért rég óta oda vagy, de eddig még észre sem vett. Na most ugyan ilyen érzés vett hatalmába, pedig én elég sokat beszéltem vele. Oké, ha még nem találtátok volna ki igen Luke állt ott, két szép kék szemével nézett le rám.

- Nem kérsz fagyit? -kérdezte meglepően nyugodt hangon. Annyira örültem neki, hogy szóba állt velem, hogy nem tudtam megszólalni, mintha csomót kötöttek volna a nyelvemre. Ezért csak megráztam a fejem és ismét a telefonommal foglalkoztam. - Hát oké, akkor majd én kérek neked -állt fel és ott hagyott. Felkaptam a fejem és egy "mi?" kiáltással rohantam utána.

- Jó napot! Egy raffaello-s fagyit kérnék -mondta mikor odaértem mellé és ámulva néztem rá.

- Mit csinálsz? Luke tényleg nem kérek -fogtam meg a karját. De már alig bírtam nevetés nélkül. Valamiért ilyen helyzetekben mindig nevetnem kell.

- Egy gombócot kérsz vagy kettőt vagy hármat? -nézett rám.

- Egyet sem, tényleg nem kell.

- Reni ismerlek. Imádod a fagyit, főleg a raffaello-t. Nem hagynád ki.

- Jó igaz -sóhajtottam. - Akkor egy raffaello -néztem az árusra aki szegény egyszer már tett egy gombócot a tölcsérbe, aztán kiöntötte majd ismét tett bele kettőt, de utána megint kiszedte amíg mi össze-vissza beszéltünk.

- Biztos? -kérdezte mosolyogva.

- Igen, bocsánat ezért -vettem elő a pénztárcám. Majd oda is adta, amikor odaakartam volna adni a pénzt. De Luke-nak megint előjött az akaratos oldala és arrébb lökte a kezem és természetesen ő fizette ki. Arrébb mentünk, mert ekkor megint éreztem, hogy mérges leszek.

- Luke! Tényleg nem kellett volna, tessék itt van a pénz -nyomtam a kezébe.

- De kellett volna -nyújtotta vissza.

- Luke tényleg nem szeretném, hogy rám költsd a saját pénzed.

- Mondtam már, hogy ha rád költhetem az nem összeg -mondta unottan.

- Igen, de ez nem azt jelenti hogy még egy kis fagyit is neked kell venni. Tényleg, Luke én... köszönöm -adtam meg magam és elmosolyodtam aztán megöleltem. Ő is visszaölelt, de utána elment Calum-hoz. Na tessék, újra a has fájás. Előbb azt hittem minden, rendben de most meg elmegy, pedig egy ölelés után minimum egy puszit szokott adni. Ahj, tök hülye vagyok. Megint elment az étvágyam de azért elnyalogattam.

Utána megint sétálgatni kezdtünk, de nekem már rohadtul fájt a lábam. Ám most ezzel kicsit sem foglalkoztam a mardosó érzés még mindig nem múlt kicsit sem. Mikor megismertem Luke-ot sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom, és ennyire fájni fog ha össze veszünk. Az esély, hogy szakít velem a szemem előtt lebegett akár mennyire is próbáltam elhesegetni a gondolatot nem tudtam. Kellett nekem visszahívom Zént. Miért nem hagytam, hogy elmenjen? Így is úgy is elviharzott.

- Oké szerintem, nézzük meg a szökőkútat aztán húzzunk haza mert mindjárt össze esek -mondta Michael. Köszönöm végre valaki! Tehát elbattyogtunk a szökőkútig ahol pont akkor kezdődött a show. Vagyis zenére mozogtak és átváltott más színre. Tényleg szép volt, párok nézték összebújva/kézen fogva/ átkarolva egymást és megint könny szökött a szemembe. Luke előttem ácsorgott zsebre tett kézzel és semmi jelét nem mutatta annak, hogy érdeklem. Annyira szerettem volna elásni magam és a világot átkozni de ekkor Michael meglökött, és nekiütköztem Luke-nak. Mérgesen néztem rá, de ő csak vigyorgott. Imádkoztam, hogy Luke-ot ne érdekelje az sem, hogy valaki neki ment, de most komolyan ki az aki legalább azt nem nézi meg ki volt a tettes. Szóval Luke felémfordult én meg mint egy kislány félve néztem a szemébe. Nagyon hülyén éreztem magam, de ahogy tartott a kezeibe (mivel majdnem el is estem ahogy ránéztem) elragadott a hév és a kezemet átkulcsoltam a nyaka körül és megcsókoltam. Éreztem, hogy kezével megfogja a derekam és közelebb húzott.

- Szeretlek -suttogtam mosolyogva.

- Én is!

Később*

Mivel nem tudtuk befogadni a vendégeinket ők elmentek hotelbe, és mi meg indultunk haza. Út közben már nagyon álmosak és fáradtak voltunk Vikivel, ezért én Luke vállára hajtottam a fejem, mire ő átölelt és így pihentem tovább. Nagyon nagy kő esett le a szívemről, úgy éreztem, hogy minden rendben. De azért persze még megszeretném beszélni vele, hogy nekem ő jelenti a világot, de kicsit féltem tőle ezért holnapra halasztottam. Mikor Bence megállt a ház előtt kiszálltunk és szinte egyből bedőltem az ágyba és el is aludtam.

Reggel mégis szinte hajnalok hajnalán kelltem, vagyis 5 órakkor. Próbáltam visszaaludni de nem tudtam ezért felöltöztem és próbáltam elviselhetővé tenni magam. Majd éhes lettem így ásítozva lekullogtam a konyhába és megkentem egy kalácsot és közben fél kézzel a laptop-ot nyomogattam. Jött egy csomó értesítésem YouTube-on, hogy a XY feltöltött egy új videót amit persze nem volt kedve megnézni, de addig idegesített az a kis piros kocka a jobb oldali felső sarokban, hogy rákattintottam és megnéztem. Mert úgy sem hagy nyugton amíg meg nem nézem. Szóval előhúztam a kardigánom zsebéből a fülhallgatót. Igen a fülhallgatót. Ami egyfolytában összegabalyodik! Miért? Mondja meg már valaki, hogy miért nem lehet azt, hogy előkapom és egyből beteszem és jöhet a party hard, de nem még vagy fél óráig bogóznom kell, hogy egy nyomorult zenét meghallgassak  amikor már rohadtul elmegy a kedvem mindentől???!! Hmmm? Miért????!! Oké, oké reggel van, bocsánat. Hagytam is az egészet ezért lehalkítottam és úgy hallgattam, nehogy felébredjenek. Amúgy amikor korán kelek mindig ilyen vagyok, minden bajom van főleg ha azzal kezdem, hogy beütöm a könyököm az ajtóba, majdnem leestem a lépcsőn és még egy hülye joghurt sincs amit megegyek a kalács után!!!

Éppen bámultam ki az ablakon, amikor egy ember tűnt fel. Azon gondolkodtam, hogy ki az az abnormális aki ilyenkor már úton van? Jó persze lehet, hogyha dolgozik akkor menni kell, de nem tűnt olyan idősnek és hát az istenért nyár van! Biztos tudna még aludni, de nem ő felkell és elindul. Majd jobban megnéztem és hirtelen kiesett a számból a kaja is. Igen elég undorító lehettem, de ez ő! Tényleg! Felpattantam és persze, hogy még ennek a széknek is felkell dőlnie, wáááá! Felállítottam és felhúztam a papucsom, és kirongyoltam az ajtón.

- Reni? Hát te, hogyhogy fent vagy? -látott meg Ashton és széttárta a karját, hogy megöleljen.

- Te szemét! Hogy merészelsz úgy viselkedni, mintha az ég világon semmi sem történt volna, hm? -fogtam meg a kardigánom és azzal kezdtem püfölni.

- Á, Reni! Ne! Hagyj már! -kiáltott nevetve. Abbahagytam, de mérgesen néztem rá,

- Ha nem lenne hajnali 5, akkor véged lenne, Irwin, érted?! Amúgy sem vagyok jó kedvemben, ezért ajánlom, hogy értelmes választ adj, hogy mit keresel itt!!!

- Oké, Reni nyugodj meg. Szépen menjünk be és mindent elmondok -fogta meg a karom és a ház felé vezetett.

- Attól, hogy azt mondod, hogy nyugodjak meg még jobban ideges leszek! -fújtattam.

- Oké, bocsi. Na de gyere -nyitotta ki az ajtót és bementünk. Letette a táskáját és felém fordult.

- Visszajöttem, tudom hülye voltam. És azt is tudom, hogy mindig ezt mondják, de tényleg! És mielőtt

leüvöltenéd a fejem Vikitől is bocsánatot kérek, mindent jóvá teszek, ígérem.
- Nem maradtál sokáig -nevettem.
- Hát igen. Gemma jó fej, meg minden de veletek sokkal jobb. És kedves volt mert ő mondta, hogy nyugodtan jöjjek vissza.
- De a találkozás a One Direction-nel az még áll, ügye? -húztam össze a szemem.
- Persze -mosolyodott el majd megöleltük egymást.
- Hiányoztál már, és nagyon jó lenne ha beszélhetnénk egy kicsit.
- Nekem is hiányoztál, de miért mi a baj? Ügye nem Luke?
- Hát ö... De, de megint Zén. És én is benne voltam...
Így hát leültünk a kanapéra és elmeséltem mindent töviről hegyire.
- Hűha. Hát nem unatkoztatok. Nos szerintem, Luke nem haragszik. Hát ha hallotta mit mondtál, nem haragudhat, te megvédted őt. Igen tényleg bunkóság volt amit Luke csinált de te akkor is kitartottál mellette. És csak majdnem történt meg. Szóval szerintem ne izgulj -simította meg a karom együtt érzően.