15. rész

Luke szemszöge*
Minden nap azt vettem észre, hogy valami hiányzik belőlem. És az a valami Reni. Az ember akkor veszi észre, hogy mennyire hiányzik neki valaki, ha nincs vele. A srácok próbáltak vidítani, amiért nagyon hálás vagyok. Hát nem nagyon ment, de nem akartam megbántani őket ezért velük mentem és úgy csináltam, mintha jól érezném magam. A Wherever You Are éneklés közben csak 6-szor könnyeztem, de nem vészes. Szerencsére már csak 2 nap és megyünk haza. Elhatároztam azt is, hogy így vagy úgy, de kibékülök vele. Ma úgy is skype-olnak vele a fiúk eltolom őket és kész is. Ma reggel az ágyamon azon filóztam, hogy hogy is tegyem ezt. Majd hirtelen Ashton nyitott be hozzám.
- Jó reggelt Lukey! De jól nézel ki! Mi lett veled? -tette csípőre a kezét.
- Kibékülök vele -mondtam büszkén. Erre vigyorogva tapsolni kezdett.
- Gratulálok! Így 7-8-9 nap alatt rájöttél erre a nagyon bonyolult cselekményre. De ha nem ezt mondtuk volna egész végig, akkor azt mondom, hogy oké.... -nevetett.
- Jól vanna' -böktem oldalba és kimentem a konyhába. A többiek is úgy köszöntek mint Ashton, tehát még egyszer elmondtam ugyanazt. Na nem baj. Gyorsan reggeliztünk és már mentünk is próbára. Ebben a 3 napban alig aludtunk valamit. És még lesz egy turné is. Ah... Azt nem fogom kibírni. De nem a fáradság miatt. :) A kocsiban újra gondolkodni kezdtem. Mivel nem jutottam semmire kiböktem a srácoknak a dilemmám.
- Szerintetek, hogy kérjek bocsánatot?
- Na végre! Azt hittem sosem kérdezed meg -röhögött fel Mike.
- Hahaha- forgattam a szemem.
- Mondj olyan nyálas dolgokat. Abba jó vagy -cukkolt Calum.
- Ezzel nagyon segítetek- ejtettem bele az ölembe a kezem tehetetlenül.
- Jó, tényleg bocs. Tudjuk, hogy mennyire rossz. -karolta át fél kézzel a vállam Ashton.
- Kössz. Szóval nem kéne nyálasat. Azt ő sem szereti és én sem. Tudod ő nem olyan mint a többi. De tényleg, nem azért mert tetszik, hanem valahogy más...
- Igen ez igaz -bólogatott Calum egyetértően.
- Akkor.... Megvan! Na hallgassátok a profit -kiáltott fel Michael - Kötözködjetek. Reni benne van az ilyenbe. Tudod cukkolni őt magadat meg fényezni -mondta.
- Ö.... MI? -néztünk rá értetlenül.
- Aj... Figyeljetek -fordult Ashton felé - Én vagyok te, Ashton meg Reni.
- De ügye lesmárolni nem fogsz? -ijedt meg. Erre szakadni kezdtünk a nevetéstől, kivéve én. Én égő vörös fejjel figyeltem tovább.
- Nem. Na szóval, én például mondom, hogy mennyire elfáradtam, de hát ez a királyok dolga. Ezt direkt nagyképűen kell, erre várhatóan azt mondja, hogy pf... Ugyan már! Te király? Közel sem vagy! Inkább én vagyok az ász, mert... Mert rendbe raktam a szobátokat. Vagy valami ilyesmi. Így közben tudjátok, hogy egyikőtök sem gondolja komolyan, ha leszutykozod a másikat. Tehát vicces és szórakoztató. Ez az amiben Reni 100%-ig benne lesz -magyarázta el. Áháá.... Már értem.
- Köszi, ez biztos jó lesz -vigyorodtam el, majd már meg is érkeztünk a stadionba.

*****

A koncert valahogy különösen jó volt. Vagyis teljesen fel voltam pörögve, mert meg van oldva minden. Nagyon nem is kell majd megjátszanom magam, szoktam ilyen lenni. Már otthon voltunk mind. Vagyis a szállodában, és arra vártunk, hogy Reni fogadja a hívást. Én bementem a fürdőbe és úgy nagyjából rendbe raktam magam. Majd amikor kijöttem észre vettem, hogy a srácok nagyban beszélgetnek már vele. Nagyszerű. jó, hogy szólnak. Elkezdtem pisszegni, hogy el kéne húzni. Mindenki észre vette kivéve Michael-t. Minden mindegy alapon elindultam feléjük. 

- Szia! -löktem el (le) Michael-t a fotelről.
- Öhm... Szia -nézett furcsán Reni.
- Hé! Éppen beszéltünk -nevetett Mike miközben felállt.
- Nem zavar -rántottam meg a vállam és a képernyőre néztem ahol megláttam Renit. Ajj.. Annyira hiányzik. Aztán Mike-ra néztem és próbáltam úgy nézni, hogy leessen neki. Szerencsére ez sikerült.
- Reni én megyek aludni. Jó éjt, szép álmokat! -integetett a kamerába.
- Szia, jó éjt és neked is! -vigyorgott ő is. Megvártam még elballag a szobájába, majd amikor hallottam az ajtó csapódást elkezdtem.
- Szóval... Milyen nélkülem? Biztos borzalmas -nevettem.
- Nem, nagyon kellemes. Jó ez a nagy csönd és még kaja is van -mondta cukkolva. De láttam a szája végén a nevető ráncokat. Hát jó. Ha ő így, akkor én is így. :D
- Igaz. Nekem is furcsa, hogy nem csapkodják az ajtókat -vágtam vissza.
- Igen? Na örülök neki, hogy minden rendben van. De én biztos hiányozhattam neked nagyon, mivel már az első 5 órában felhívtál amióta nem láttál -húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Félre nyomtam -legyintettem olyan "ááá, dehogy" mozdulattal - Viszont én nem szoktam beszélgetés közben lerakni a telefont.
- Ha annyira tudni akarod, most 3 darabban áll.
- Hogyhogy?
- Szárnyat növesztett -vonta meg a vállát.
- Ö... Biztos -hagytam rá - Na és hasznosan telt a nélkülem töltött idő?
- Igen, nagyon. Szereztem egy új barátot, Vikivel kibékültem a többiek meg nem érdekelnek -grimaszolt, amin elnevettem magam, de gyorsan abba is hagytam.
- Na az jó. Milyen új barát? -akadtam meg rajta.
- Egy új barát. Tudod, nem régi hanem új -piszkálódott, ami már kezdett vicces lenni köztünk.
- Na ne mond! Milyen barát?
- Akit megismertem a parkban.
- De kit ismertél meg a parkban?
- Akivel voltam a Starbucks-ba -felelte halál nyugodtan, de láttam, hogy legbelül élvezi az én szenvedésem.
- Ahj.. És kivel voltál a Starbucks-ba?
- Akivel haza is jöttem -húzta tovább.
-És kivel jöttél haza???? -kezdtem ideges lenni.
- Akivel találkoztam a parkba.
- De kivel találkoztál?
- Az új barátommal -mondta és ezzel szerintem be is fejeződött. Ugyanis ugyan ott tartunk ahol elkezdtük.
- Hihetetlen vagy -ráztam a fejem nevetve.
- Tudom -itt bele a poharába mosolyogva.
- Ééés.... Nekem is jó volt -füllentettem, és abban reménykedtem, hogy rákérdez miért.
- Az király -bólogatott. Igen, direkt nem kérdez rá, mert tudja, hogy azt akarom.
- Igeen. Sok mindent csináltunk -próbálkoztam. Erre elmosolyodott.
- Azt akarod, hogy megkérdezzem miért? -adta meg magát.
- Pontosan. Szóval volt egy csomó koncertünk. Mind nagyon jó volt. Aztááán -gondolkodtam, hogy mi volt még olyan érdekes, de csak a szokásos volt. Ki kell találnom valamit - És élveztem a férfi életet -dőltem hátra, de majdnem elröhögtem magam. Ennél jobb tényleg nem jutott az eszembe? Reni is nagyot nézett a kijelentésemre, de látta az arcomon, hogy komolyan (vagyis úgy néztem ki) mondtam ezért ő sem nevetett.
- És az milyen, ha szabad tudnom? Így 17 éves érett férfiként? - kérdezte egy szemtelenül szép mosollyal.
- Hát olyan... Nyávogás, veszekedés, kiabálás, illatos parfüm, és minden lányos dolgok nélküli -gúnyolódtam, ami be is jött.
- Nyávogós? 1.Ezt ajánlom, hogy ne rám értsd mert nem szoktam nyávogni! Ezt te is tudod! 2. Nem én szoktam veszekedni, te kezded mindig a hülye dolgaiddal. 3. Azért kiabálok, mert ezt hozod ki belőlem.De nem is szoktam kiabálni! -mondta mérgesen. A gúnyos mosoly pedig le nem hervadt az arcomról. Erre egy "ezt most nem gondolod komolyan" nézéssel néztem rá.
- Igaz, most sem azt csinálod -nevettem.
- És miért? Mert megint ilyen baromságokon húzod fel az idegeimet! És az agyamra mész a hülye vigyorgásoddal!
- Cuki vagy, hogy így magyarázol -haraptam bele az ajkaimba. Közben a vigyorgást már csak azért is nem hagytam abba. A kezemet keresztbe raktam és hátra dőltem újra.
- Nem vagyok cuki! Te vagy az idegesítő!
- Köszönöm -vigyorogtam.
- Mit? Most miért hagyod ennyiben? Le idegesítőztelek, most neked kéne mondani valamit! -szakadt ki belőle.
- Minek? Az nélkül is ilyen cukin ideges leszel -válaszoltam. Erre nem mondott semmit csak ült tovább. Így pár másodpercig csönd volt. Aztán egyszerre tőrt ki belőlünk a nevetés.
- Na akkor menjünk aludni, látom, hogy mindjárt leragad a szemed -mondtam aggódóan.
- Dehogy. Ezt most csak azért mondod, mert te vagy álmos.
- Te leállíthatatlan vagy -nevettem, és ez tetszik benne - Szép álmokat, Reni!
- Jó éjszakát -integetett.
- De erre a barátosra még vissza térünk -kötöttem ki.
- Haha. De nem csak arra, hanem mindenre. Ezt még nem fejeztük be -mondta összehúzott szemekkel.
- Igen. Csak annyit mondj meg, hogy fiú vagy lány -könyörögtem.
- Szia, Lukeee! -vigyorgott aztán kinyomta. Hát ez nem igaz! Az ilyen lány is ritka, akivel szeretek vitatkozni. Most nem tudom, hogy kibékültünk vagy nem, de legalább beszélünk. Igaz, hogy egyfolytában piszkáljuk egymást de ez igazából jó. És nagyon vicces. Majd felálltam és elindultam a szobámhoz. Majd annyira el voltam havazódva, hogy észre sem vettem, hogy nekimentem Ashton-nak.
- Hé! Mi van veled? -nevette el magát.
- Ja semmi -legyintettem - álmos vagyok.
- Aha, és azért vigyorogsz mint egy idióta. Logikus. Na mi történt? -érdeklődött.
- Hagyjuk -indultam el, a szememet dörzsölve.
- Oké, akkor holnap. De akkor nem menekülsz! -mondta egy ördögi kacajjal kíséretben. Bedőltem az ágyamba, és tudtam, hogy még kéne fürödni meg minden, ezért csak megpihentem. Közben tényleg egyfolytában mosolyogtam. Aztán egyre nehezebbek lettek a szemhéjaim, majd le is csukódtak. Tehát úgy ahogy voltam, elaludtam.